Borvidék története

A borvidék története

Magyarország egyik legrégibb történelmi borvidéke az 1533 hektár területű soproni. A Fertő tó vizéről visszatükröződő napsugarak, a felszálló pára, és a kiváló talajösszetétel nyújtotta adottságokat már ezredévekkel ezelőtt felfedezték őseink.

2001-ben a Világörökség Bizottság a Fertő tavat és a környező településeket, kultúrtájként felvette a Világörökségi Listára.

Sopron a Szőlő és a Bor Városa. Az 1987-ben a Nemzetközi Szőlő és Borhivatal által adományozott címet olyan város kapta, melynek nyolc évszázados históriája összefonódott a szőlő- és bortermelés történetével.

Ókor

A Fertő tó vidéke már a neolit kor óta lakott. I.e. 300 évvel alapíthatták a kelták Scarbant várost, amit a rómaiak Scarabantiának hívtak. Fontos kereskedőváros volt, rajta keresztül vezetett a rómaiak híres Borostyán útja.

Középkor

A 14. század elején már nemzetközi borkereskedelem folyt a városban, a 15-16. évszázadokban Sopron a magyar, sőt az európai borkereskedelem egyik központjává lett. A 17. század első felében a város borkereskedelmét és ezzel a szőlőtermelés magas kultúrájának védelmét már törvények szabályozták. Ezek megtiltották a más vidékről származó bor városba való behozatalát, és idegen bort csak magas díj ellenében engedtek át a városon. Az 1700-as évek elején évente több ezer hektoliter bort szállítottak Sopronból Sziléziába. A nyomtatásban megjelent első borászati könyv Komáromi Lajos Péter 1715-ben megjelent doktori értekezése. Komáromi ír a soproni borokról, az aszúról, és a borok különleges értékét gyógyhatásukkal magyarázza. A város borkereskedelmi privilégiuma 1850-ben szűnt meg. A korábbi kiváltságok közül egyedül a bortermelő gazdapolgároknak az a joga maradt meg, hogy a saját termésű bort, meghatározott előírások mellett, “Buschenschank”-ként ismert kimérésekben, közvetlenül a fogyasztóknak árusítsák.

Újkor

A 19. századtól a poncichterek, németajkú gazdák tették messze földön híressé a soproni bort. Más borvidékekkel ellentétben a pincéket nem a szőlőhegyekbe, hanem a városban, saját házaik alá építették, mivel így biztonságban tudhatták vagyonukat. A század utolsó évtizedében lépett fel Sopronban a filoxéra, mely elpusztította a szőlőket. Az ültetvényeket amerikai alanyvesszőkből készült oltványokkal újra kellett telepíteni.

1946-ban a II. Világháborúról megkötött békeszerződés alapján kitelepítették Sopronból a magukat német nemzetiségűnek valló, szőlőtermeléssel foglalkozó lakosok nagy részét. A gazdátlanul maradt szőlők művelésére állami gazdaság és termelőszövetkezetek alakultak. 1950 és 1980 között a borvidék területének mintegy háromnegyed részén, a régi kisparaszti parcellák helyére korszerű, gépi művelésre alkalmas ültetvényeket telepítettek.

Napjaink

Amikor úgy látszott, hogy a Soproni borvidék ügye ismét nyugvópontra kerül, jött a rendszerváltást követő kárpótlás. A kialakított nagyüzemi táblákat szétdarabolták, és mivel sok olyan személy is szőlőterülethez jutott, aki nem tudta azt megművelni, a város határában elhanyagolt szőlőterületeket találunk. Ismét hosszú évek munkájára van szükség, hogy a borvidékhez tartozó szőlőterület régi fényében ragyogjon.

A soproni vörösborok

A monarchia idejében a szőlőterületek egyetlen borvidéket alkottak a Sopron-Ruszt-Pozsonyi néven. A szőlőskerteket pusztító járványok és a történelem viharai aztán szétszakították. Ma Ruszt elsősorban a fehér szőlőfajtákról és az aszúról (Ausbruch) híres, míg a Soproni borvidéken a kékszőlő, főleg a Kékfrankos termelése kiemelkedő, de jelentősek még a Zweigelt, Cabernet Sauvignon, Merlot, és Pinot Noir ültetvények is.

A 20.század első felében a vörös szőlőfajták domináltak, a szőlők háromnegyed része vörösbort adó fajta volt.

A Kékfrankos eredeti fajta Sopronban. Valószínű, hogy a napóleoni időkben a monarchia területén járó francia katonák találkoztak ehhez a francia borhoz hasonló vörösborral – így ragadt a fajtára a burgundi eredetre utaló név. A Cabernet, a Pinot, a Merlot a nyugati, occidentalis gall, subconvar gallica, vagyis a francia területek fajtái.

A soproni fehérborok

A történelmi múltban a borvidéken fehér borokat termeltek. Egy 1230. évi ajándékozási szerződés Furmint, Fehérfoltos, Barnaszőlő, Gyöngyfehér és Sárfehér fajtákról tesz említést. A SOPRONI BORTERMELŐK EGYESÜLETE (Weinbau Verein) 1848-ban a Magyar Gazdasági Egyesület Budai Országos Szőlővessző Iskolájából szaporító anyagot rendelt. A 60 fajta közül csak egy volt a vörösbort adó fajta, a többi fehér- és csemegeszőlő. A legjobb minőséget adó szőlőfajta a Furmint volt. A Furmint szőlőből kedvező időjárás mellett gondos, késői szüreteléssel aszú minőségű bort is termeltek.

A vörösbor mellett jellegzetes soproni fajták a Tramini, a Korai Piros Veltelini és a Zöld Veltelini. A Tramini bora intenzív, igen finom, kissé muskotályos illatú, fűszeres zamatú, testes, harmonikus. A Korai Piros Veltelini bora fajtajelleges illatú és zamatú, testes, lágy. A Zöld Veltelini bora illatos, harmonikus, intenzív zamatú, kellemes savösszetételű.

Készült Dr. Székely Lajos – “A soproni szőlészet és borászat rövid története” című tanulmánya alapján